Jogi Partner bemutatása

BV PARTNERS ÜGYVÉDI IRODA

A Bolevácz és Vörös Ügyvédi Iroda (BV Partners Ügyvédi Iroda) 2007 tavaszán kezdte meg működését Budapest belvárosában. Az iroda alapítói Dr. Bolevácz Éva és Dr. Vörös Veronika ügyvédek. A két partnerügyvédhez azóta négy további ügyvéd is csatlakozott, akik közül többen már ügyvédjelöltként is az iroda munkatársai voltak. Az ügyvédek munkáját jelenleg nyolc ügyvédjelölt, két együttműködő ügyvéd és két asszisztens segíti.

A BV PARTNERS ÜGYVÉDI IRODA célja, hogy a klasszikus ügyvédi tevékenységen túl gyakorlatias, ügyfélközpontú, menedzseri típusú jogi szolgáltatást nyújtson az ügyfélkörébe tartozó kis-, közép- és nagyvállalkozásoknak, illetve magánszemélyeknek.

A BV PARTNERS ÜGYVÉDI IRODA tagjai elsősorban a klasszikus polgári jog területeivel, ezen belül kiemelten követeléskezelési tevékenységgel, ingatlanjoggal, továbbá társasági és kereskedelmi joggal, valamint csőd- és felszámolási joggal és végrehajtással kapcsolatos ügyekkel foglalkoznak, ezen túlmenően pedig kiemelkedő szakmai tapasztalatokkal rendelkeznek a munkajog és a közbeszerzések joga területén.

A Bolevácz és Vörös Ügyvédi Iroda szoros együttműködésben dolgozik a Titán Faktor Zrt.-vel, biztosítva a hatékony és gyors jogi folyamatokat, valamint a komplex ügyintézést. Közösen azon dolgozunk, hogy mind a Titán Faktor Zrt., mind az érintett Ügyfelek részére – lehetőség szerint együttműködés és megállapodás keretében – megtaláljuk a legmegfelelőbb megoldásokat!

Forduljon hozzánk bizalommal!

Weboldalunkat a www.bvpartners.hu címen tudják megtekinteni.